2016. július 9., szombat

Zobákpuszta - Bátaapáti

Szakaszleírás
Táv: Zobákpuszta (486,4 km) - Bátaapáti (519,4 km)  33,0 km
Útvonal: Zobákpuszta - Hidasi-völgy - Cigány-hegy (opcionális kitérő) - Kisújbánya - Óbányai-völgy - Óbánya - Templom-hegy (Mecseknádasd) - Apátvarasd-telep - Hessz kereszt - Héthárs pihenő - Bátaapáti
Tájegység: Mecsek (Baranya megye); Geresdi-dombság (Baranya-Tolna megye)
Teljesítés ideje: 2016.07.09.
Ismét eltelt egy év és eljött egy újabb nyár, mi pedig Andival újfent készen álltunk arra, hogy tovább görgessük kék túránk szekerét. Apró kis falatokat csipegetve a Dél-Dunántúli Kékből, ezúttal azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a vadregényes mecseki szakaszt végre lezárva keresztül kalandozzunk a Szekszárdi-dombság hangulatosan hullámzó dombvidékén és a két naposra tervezett túránk végén befussunk Szekszárdra, mellyel elérjük a "Déli Kék" keleti peremét. 
Közel két éve már annak, hogy megtettük első lépéseinket a Dél-Dunántúli Kéken, amely mecseki szakaszát koptatva Abaligettől egészen Zobákpusztáig barangoltuk be a hangulatos hegyvidék végtelen erdőségeit. Így hát némi szünet és egyéb kitérőket (Kaposmérő-Abaliget) követően visszatértünk a Hármas-hegy ÉNy-i lejtőinek lábánál megbújó Zobákpuszta csendes házai közé, melynek központjában trónoló élelmiszerbolt ikonikus kőfalainál megpróbáltuk újra felmarkolni túránk fonalát (1-2. kép).
Köszönhetően a Kéktúra teljes egészét érintő megújulásnak, Zobákpusztán is történt némi logisztikai átrendezés a pecsételő helyet illetően. Legutóbbi ott jártunk óta lekerült a „nyalókás” doboz az élelmiszer bolt faláról és helyette a vele szemben rejtőzködő „Vargánya Tanya” falára került fel egy vadonatúj pecsételő ládika. Ezért gyorsan beszaladtunk a néhány méteres, kissé elvadult szekérúton, hogy az első pecsételéssel immáron hivatalosan is megkezdjük aznapi menetelésünket (3-6. kép).

Miután egy pecséttel a zsebünkben nekilendültünk az első kilométernek, hamar keresztülcsusszantunk a falu maroknyi háza között és É-felé távozva nyomban belevesztünk a közeli erdőségekbe ölelő karjába (7-10. kép).

 A fák között megbújó tágas tisztásokat átszelve rövidesen átkeltünk a Völgységi–patakon is, majd a Szászvár felé rohanó országút mellé szegődve egészen a Hidasi-völgy tátongó bejáratáig baktattunk (11-14. kép).

Miután elnyelt minket a dús lombkorona szövevény alatt vonagló sötét völgyvonulat, rögtön mellé szegődtünk a völgy aljában kanyargó sekély pataknak és egyre mélyebbre hatoltunk a meredek partoldalak között. Egy kellemes, könnyen járható ösvényt taposva szép fokozatosan teljesedett ki körülöttünk a völgy, mely hangulatos felvezetést követően páratlan bájait a Csurgó-vízesés gyöngyöző mohafalával kezdődően kezdte meg feltárni előttünk (15-18. kép).

A káprázatos vizijátékkal megörvendeztető vízesést hátunk mögött hagyva nem telt bele sok idő, és nemsokára már a völgy névadó forrásának (Hidasi-forrás) szépen kiépített, patakmederhez simuló kifolyója mellé érkeztünk, ahol a kibontakozó nyári melegben üdítően friss és hűvös vízzel olthattuk szomjunkat, miközben megcsodálhattuk, ahogy a folyton rohanó kispatak a felszínét mardosó kősziklák zúgóin bukdácsolva robog tova a sűrűn meanderező medrében (19-22. kép).

Hűségesen követve a dallamosan csobogó patak vonalát, ösvényünk keresztülrepített minket az erdők monotonitását megtörő, néhány nagyobb tisztáson, majd a Pusztabányai leágazót követően nemsokára felértünk a Kisújbánya felé rohanó műútra. Néhány méter erejéig mi is mellészegődtünk a kopott aszfaltnak, majd miután letértünk róla egy combos emelkedővel felkapaszkodtunk a Lakkeri-fenyveshez (23. kép).
A Lakkeri-fenyvest keresztülszelő gerincúton ismét csatlakoztunk a nem is oly rég hátrahagyott keskeny műúthoz, melynek kanyargós vonalát tartva egészen Kisújbánya határáig repített lábunk. A közeli település csábításának ellenállva, Andival mi nem ereszkedtünk le rögtön a kellemes hangulatú sváb település szívébe, hanem helyette kissé mozgalmasabb kalandra adtuk fejünket. Ugyanis az út baloldalán egy köves, meredek kaptatónak nekirugaszkodva rövid, ámbár annál látványosabb kitérőre invitál minket a fölénk tornyosuló Cigány-hegy marcona csúcsa. Engedve hát hívó szavának hamarjában leküzdöttük a meredek D-i lejtőt és felérve a hegytetőt megkoronázó, extravagáns kinézető kilátótoronyhoz, nyomban felkapaszkodtunk annak néhány lépcsőfokán, hogy egy kellemesen eltöltött reggeli keretében hosszasan adózzunk a lélegzetelállító körpanorámának. A látvány tényleg egyszerűen pazar volt, a mindent elárasztó lombkorona tenger zöld hullámai messzire nyúlva nyaldosták a Zengő, a Hármas-hegy, vagy éppen a Misinia tekintélyt parancsoló magaslatait (24-31. kép).



Mondanom sem kell, nehéz szívvel hagytuk magunk mögött a csodálatos helyet, de hát nem volt mit tenni, a kék szerpentin további kalandokra szólított minket. Visszaereszkedtünk hát a hegy lábához, ahol a keskeny aszfaltcsík fonalát újfent fölvéve egy meredek lejtővel szálltunk alá Kisújbányára (32-34. kép).

Nem sikerült túlságosan mélyre hatolnunk a hangulatos, sváb stílusban épült hétvégi házak között, ugyanis már rögtön az első épület megállásra kényszerített. Egyszerűen nem tudtunk szó nélkül elmenni a "Klumpás Konyha" vendégmarasztaló portája mellett, ahova nyomban be is kukkantottunk, hogy a helytől átszellemülten megkóstolhassuk ízletes házi rétesüket (35-42. kép).



Miután eleget adóztunk a kulináris élvezetek oltárán figyelmünk rögtön a szemközti domboldalban megbúj Szent Márton kápolna felé vetődött, melyre pazar rálátás nyílott a fogadó kerthelységéből (43. kép).
Így megköszönvén a finomságokat szedtük a sátorfánkat, és Kisújbánya központját érintve egy romos falépcsőn felkapaszkodtunk a suhogó fenyőóriások mögött megbújó, barokk stílusban épült katolikus templom tisztására (44-49. kép).


Mivel a templom sajnos zárva volt szépen lecsorogtunk a település közeli központjába és szebb napokat is megélt Kisújbányai-kulcsosház romos épületénél begyűjtöttük aznapi második pecsétünket is (50-51. kép).
Ezt követően K-felé vettük az irányt és a szépen felújított parasztházak utacforntján szép lassan hátünk mögött hagytuk az idilli környezetben fekvő Kisújbányát (52. kép).
A Béke-forrás mellett elhaladva egyszer-kétszer kereszteztük a mellettünk csordogáló sekély kispatak folyását, majd rövid sétát követően aznapi túránk egy újabb csodájához érkeztünk, ugyanis nemsokára már a festőien szép Óbányai-völgy tátongó bejáratával néztünk farkasszemet. Besurranva a meredek partoldalak árnyékos vonulatai közé első megállónk nem is váratott túlságosan sokat magára, hiszen alig 2-300 métert követően a Bodzás-forrás hangos csobogással ömlő kifolyójához érkeztünk, ahol ismételten frissíthettünk egyet, illetve feltölthettük fogyatkozó készleteinket (53-55. kép).

Innentől kezdve aztán egyik ámulatból estünk a másikba, ugyanis újabb rövid sétát követően előbb a jellegzetes formájáról ismert Ferde-vízesés lebilincselő látványa ragadta magához tekintetünket... (56-58. kép).
...majd nem sokra rá a szintén páratlan szépséggel felruházott Csepegő-szikla lélegzetelállító természeti képződménye ejtett minket végérvényesen rabul (59. kép).
Mondhatni már rögtön a völgy elején igen magasra lett téve a mérce a látnivalókat illetően, de arról, hogy a meredek völgyoldalak között kanyargó ösvényünk fennmaradó része se teljen eseménytelenül, arról a mellettünk csobogó sekély vízfolyam gondoskodott, melynek felszínét lépten-nyomon apró kis zúgók és lépcsős vízesések korbácsolták tajtékosra, gyönyörű aláfestéseként a hangulatos szakasznak (60-63. kép). 

Ilyen fantasztikus élményekkel gazdagodva szinte elfolytak talpunk alatt a kilométerek, és nem sokára azon kaptuk magunkat, hogy a völgy végeztével hirtelen kiszakadtunk annak ölelő karjaiból. Amint vége szakadt az erdőnek, már az Óbánya határát jelentő Pisztrángos-tavak köszöntöttek minket, melyek tiszta, zafírkék vize mellett elsuhanva, mintha egy festmény elevenedett volna meg előttünk (64. kép).
Amint túljutottunk a Pisztrángos-tavakon még várt ránk néhány méter, és lényegében meg is érkeztünk az idilli Óbányára. Hosszúra nyúló főutcájának fonalát a "Falánk pisztráng" étterem mellett nyaláboltuk fel, melyet követve betekintést nyerhettünk a kicsiny sváb falucska életébe. Szép komótosan sétálgatva vettük szemügyre, ahogy egymást érték a szebbnél-szebb, sváb stílusban épült házak, melyek míves gerendákkal díszített tornácai különös hangulatot kölcsönöztek a településnek. Számtalan kulcsosház, hétvégi-, illetve turistaház, kézműves műhelyek és múzeumok sorakoztak az utcafronton mesebeli külsőt kölcsönözve a helynek (65-73. kép). 




A kellemes hangulatú nézelődésünk közepette egészen a falu központjáig gyalogoltunk, ahol a minden település életében biztos pontnak számító templom és kocsma kettősénél szakítottuk meg kis időre ismét túránkat. Tudni illik, utóbbi falán újabb pecsételő alkalmatosságra bukkantunk, így egy könnyed fagyizással gyorsan be is gyűjtöttük az aznapi harmadikat igazolásunkat (74-77. kép).

Óbánya vendégmarasztaló bájaitól nehezen szabadulva végül csak búcsút intettünk a helynek, és a településről kivezető műút mellé szegődve hosszas aszfaltkoptatásba kezdtünk a békésen hullámzó domboldalak között (78-81. kép).


Toronyiránt Mecseknádasd felé haladva egészen a Réka-völgy bejáratát őrző Stein-malomig kísértük a tágas völgy aljában végigrohanó, forró aszfaltcsíkot, melyről letérve előbb kereszteztük a Réka-vár meredek lejtői ostromló Skóciai Szent Margit út, valamint a Magyar Zarándokút jelzéseit, majd rövidesen minket is elnyelt a végtelen erdő (82. kép).
De azért, hogy mi se unatkozzunk, igen hosszúra nyúló és egyre magasabbra hágó emelkedőkkel viaskodva szép lassan felkapaszkodtunk a Mecseknádasd fölé magasodó Templom-hegy masszív óriásának ÉK-i magaslataira, ahol a fák sűrűjének öleléséből előbukkanva tágas legelőkön át vezetett tovább utunk, zavartalan kilátást engedélyezve a körülöttünk ellaposodó tájra (83-84. kép).
A lapos fennsíkon terpeszkedő száraz legelőktől végül egy könnyed lejtmenettel vettünk búcsút, melyen alászállva rövidesen lent találtuk magunkat a 6. sz. főút forgalmas útteste mellett. Fokozott körültekintés közepette hamarjában átkeltünk a széles aszfaltszörnyetegen, majd a látóhatár szélén magasodó erdőségekkel kacérkodva szép lassan kezdtünk megbarátkozni egy újabb, hosszúra nyúló aszfaltkoptatás gondolatával (85-86. kép).
Majd másfél kilométeren át ragaszkodtunk a kövér kaszálók közé hasító keskeny műút vonalához, mígnem végül elérvén a hőn áhított erdőt ismét visszatértünk a magas faóriások oltalmat nyújtó lombjai alá (87. kép).
A szellős erdőszegély vendégszeretetét élvezve már nem kellett túlságosan sokat várnunk következő állomásunk színhelyére, ugyanis néhány kanyart követően kibontakozott előttünk Apátvarasd-telep maroknyi épületből álló települése. Amint a negyedik pecsétünket rejtő Vadászcsárda szépen karbantartott portájához érkeztünk, arra lettünk figyelmesek, hogy a beugró fakerítés túloldalán gőzerővel zajlik a sárgabarack szüret. Nagy örömünkre a kedves háziaktól még némi kóstolót is kaptunk a finom barackból, melyet jóízűen fogyasztottunk a közeli gyümölcsfák árnyékába húzódva (88-92. kép).


Miután elfogyasztottuk az ízletes gyümölcsöket ismét felkerekedtünk és a házak közül kivezető poros, száraz földúton nekilódultunk D-felé. Alig pár száz métert követően balra fordulva ismét körülzárt minket a végtelen rengeteg, melynek klasszikus eredi útjait követve hosszasan sétáltunk a kabócáktól zajos fák között (93-94. kép).
Amint Apátvarasdtól távolodva egyre mélyebbre fúrtuk magunkat az árnyékos erdő szövevényes útvesztőjébe, úgy bő 3,5 kilométernyi gyaloglást követően ismét nyitottabb szakaszhoz érkeztünk, ahol egyszer csak belefutottunk a poros út mellett őrködő Hessz-kereszt sápadt kőoszlopába (95-96. kép).
A kereszttől folytatva utunkat, az elkövetkező 2 kilométer sem hozott markáns változást a tájban, ugyanúgy követtük tovább a széles földút vonalát, mely a monoton erdőségek szellős sorain át trappolva hamarjában előbb a volt Nyolchárs-pihenőhöz, majd nem sokra rá a Héthárs-pihenőhöz érkezett (97-99. kép).

A Héthárs-pihenő terebélyes lombjai alatt eltöltött szusszanásnyi pihenőt követően kisétáltunk a közeli műútra, melynek vendégszeretetét már korábban is élvezhettünk, mikor Apátvarasd-telepre siettünk. A változatosság kedvéért ezúttal is egy jókora szakasz erejéig mellé szegődtünk, és egészen a Harsányi-kereszt magányos pihenőjéig koptattuk keskeny aszfaltcsík felszínét (100-103. kép).

Érzékeny búcsút véve a D-i irányba loholó aszfalttól, mi K-felé vettük az irány és egy napsütötte földúton megcéloztuk az előttünk terpeszkedő zöld rengeteg kellős közepét (104. kép).
Befutva a terebélyes lombok mozdulatlan tengerébe ezt követően ízelítőt kaphattunk a Geresdi-dombságra oly jellemző békésen hullámzó lusta vonulatokból. A poros földutat járva könnyedén ringatóztunk a kövér legelőkkel, virágba borult kaszálókkal, kopasz erdőirtásokkal megszakított erdőfoltok között, melyek változatos egyvelege legvégén szép lassan megközelítettük Bátaapáti határát (105-110. kép).


Magát a települést egy igen hosszúra nyúló és kitartóan ereszkedő mélyút vezette fel, melynek árnyékos alagútjából előbukkanva szép lassan kibontakoztak előttünk a civilizáció első jelei (111-112. kép).   
A festői szépségű völgy ajtaján kopogtatva hamar szembejöttek velünk az első épületek is, amely egyben azt jelentette, hogy végérvényesen megérkeztünk Bátaapátiba. Kék sáv jelzésünk ugyan a település D-i szegletében nagy elánnal indult is volna tova Mórágy irányába, de mi érzékeny búcsút véve tőle a falu szíve felé vettük az irányt, hogy felkeressük az aznapi utolsó pecsétünket rejtő ládikát (113. kép).
Szépen karbantartott, takaros házak között sétálva igen kellemes település benyomását keltették Bátaapáti álmatag utcái. "Falunéző" üzemmódban haladva megcsodálhattuk többek között a 10 éve felújított és azóta is büszkén feszítő Apponyi-kúria hosszúkás épületét, a központban csobogó hangulatos kis szökőkutat, a kisvárosi hangulatot idéző iskola utcát, vagy éppen a fehéren ragyogó evangélikus templom égbetörő tornyát. Persze a nagy álmélkodás közepette pecsételni sem felejtettünk el, melyet a helyi iskola előtti hirdetőtáblánál tehettünk meg (114-121. kép). 



Nagy nézelődésünk végén aznap már nem tértünk vissza a kék szerpentin végtelen folyamára, hanem letéve a lantot szépen elsétáltunk a falu É-i végében található "Naspolya panzióba", hogy rápihenve aznapi fáradalmainkra erőt gyűjtsünk a következő nap kihívásai előtt. Az igen kellemes környezetben, elfogadható áron elérhető szállást csak ajánlani tudom azoknak, akik hozzánk hasonlóan szintén itt tervezik megszakítani Kéktúrás kalandozásaikat (122-125. kép). 

Mára tehát ennyi jutott, egy kellemesen eltöltött vacsorával nyugovóra tértünk, hogy vasárnap lankadatlan elszántsággal ugorjunk neki Kéktúránk K-i szegletének lezárásának!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése